Július 9-től, július 30-ig nyaraltunk Olaszországban. Idén tizedszer. Két hétig Monfalconeban, egy hétig Chioggiaban voltunk. Monfalconeban minden évben ugyanabban a campingben lakunk. Évről évre visszajárunk. Ahogy már leírtam az előző történetben, hogy mennyire rajongok az olaszokért, ez ebben az évben sem volt másként, de ha az olvasó megszeretné érteni, mit éreztem ezalatt a két hét alatt, olvassa el.  ( http://olaszorszag.network.hu/blog/olaszorszag-kozossegi-oldala-blogja/italia )

  Minden kétséget kizáróan, 2008 nyara volt számomra az a nyár, ami megváltoztatta az életemet, de az idei nyár emléke is örökké a szívemben lesz. Az egész ott kezdődött, hogy az indulás előtti napon megfogadtam, hogy idén egy dologért jövök ide: Olasz embereket megismerni. Mindegy, hogy fiú, lány, öreg vagy fiatal, a lényeg, hogy olaszokkal beszélgethessek.

 Az igazság az volt, hogy féltem. Féltem attól, hogy nem lesz minden tökéletes. De egy kis idő után azonban rájöttem arra, hogy miért is kellene mindennek tökéletesnek lennie? Mi a garancia arra, hogy minden úgy lesz, ahogyan én azt elképzeltem? Sajnos semmi. De miután évről évre egyre jobban beleszerettem az olaszokba, tudtam, hogy idén olasz barátokat kell szereznem. Bármi áron. És mikor arra ébredek, hogy egy olasz család beszélget az ablakom alatt, vagy mikor megértem miről beszélget egy olasz társaság, abban a pillanatban rájövök arra,hogy bárhogyan is végződik ez a nyaralás, már ezért érdemes volt eljönni. Ilyenkor arra gondolok újra meg újra, hogy nem akarok sehol máshol élni a Földön, csak Olaszországban.  Nekem ott a helyem, abban az országban. Hogy miért? Mert jobban szeretem Olaszországot és az olaszokat, mint bármi mást a világon.

De térjünk vissza, ahhoz a részhez, hogy olasz barátokat kell szereznem. Már nagyon régóta járunk abba a campingbe és van ott egy hatalmas baráti társaság, akik már generációk óta oda járnak. 16 és 50 év között itt minden korosztály megtalálható. Én mindig irigykedve néztem őket és azt kívántam, bárcsak én is közéjük tartozhatnék. De hamar elhessegettem ezt a gondolatomat, mert ők még a létezésemről sem tudtak, nem vagyok olasz és akkor még nem is beszéltem olaszul. Tisztában voltam azzal, hogy ez az egész szinte reménytelen...

  Mikor az emberrel egy olyan dolog történik, amiről soha nem gondolta volna, hogy egyszer, valaha megtörténhet, egyszerűen elkönyveli vagy csodának, vagy azt mondja, valaki fentről figyelte őt és teljesítette egy kívánságát, vagy csak egyszerűen azt mondja, jókor volt jó helyen. Nem tudom velem melyik történt, de egy dologban biztos vagyok: Hálás lehetek a sorsnak. Nagyon.

  Talán a 3. napon történt minden. Mint minden este, beültünk vacsorázni a camping éttermébe. Ilyenkor a legtöbb ember ott van. A családból már mindenki elindult, én később mentem utánuk. Miután elkészültem, én is elindultam. Mikor beértem az étterembe, az irigylésre méltó baráti társaság előtt mentem el. Magam sem tudom, hogy hogy történt és miért éppen velem, de a következő pillanatban már nagyokat nevettem velük és megértették miket szeretnék mondani az olasz nyelvtudásommal. És ez így ment még 11 nap megállás nélkül. Olyan hihetetlennek tűnt, hogy ez mindez velem történik meg.

 Nem vártam sokat ettől a két héttől. Csak olasz családokra szerettem volna mosolyogni és olasz barátokat szerezni. Az utóbbit olyan mennyiségben kaptam meg, amire még álmomban sem számítottam. Akkora baráti társaságra tettem szert két hét alatt, amekkorára a 15 évem alatt soha. Egy olyan baráti társaságba kerültem bele, akik már több évtizede kitartanak egymás mellett.Nem kis dolgot kaptam a sorstól, meg kell becsülnöm. Ha az embernek barátai lehetnek, az már önmagában fantasztikus dolog. Nekem volt akkora szerencsém az életben, hogy olasz barátaim lehettek. Igazi, vérbeli olaszok fogadtak be a baráti körükbe. Valóra vált az, amit mindig is akartam. Ha nem is hosszú időre, de két hétig olasznak érezhettem magam. Lehet, hogy nem néztek rám olaszként, de olaszul beszéltek hozzám és kedveltek engem. Nekem ennél többre nincs szükségem. Most olyan boldog vagyok, mint még eddig soha. Nagyon hálás vagyok a sorsnak.