Akik ennek a tengerbe nyúló országnak a plázsain szeretnek pihenni, vagy változatos tájait, látványosságait, kulturális értékeit (városait, műemlékeit, műkincseit stb.) szeretnék közelebbről megismerni, azoknak a zavartalan nyaralásuk, illetve a minél több kellemes élmény „begyűjtése” érdekében nem csak a kiszemelt üdülőhely adottságairól, a felkeresni kívánt nevezetességekről, hanem a vendéglátó olaszok szokásairól, viselkedési elvárásairól sem árt egyet-mást tudniuk.

Bár mi magunk is, akárcsak az olaszok, az európai kultúrkörbe tartozunk, ennek a mediterrán országnak is megvannak a maga sajátos, a mieinktől eltérő illemszabályai.

A viselkedésünk alapozza meg a nekünk kijáró tiszteletet

A tudatlanságunkat könnyen modortalanságunk jelének tartják az őslakosok, ha példának okáért nem vagyunk tisztában azzal, hogy az éttermeikben nem foglalhatunk el „önkényesen” egy szabad asztalt. Az ottani vendéglői etikett szerint ugyanis a pincérnek kell megmutatnia, hova ülhet le a vendég. Egy „beülős” olasz vendéglátóhelyen a pizzát illik késsel-villával enni, de a spagettit sem előre feldarabolni, sőt kés helyett kanál segítségével elfogyasztani.

Amikor nagyobb társasággal étkezünk vagy ülünk be egy kávézóba, a számla kiegyenlítésekor mindig egy embernek kell rendeznie a számlát, vagyis nincs mód arra, hogy a társaság tagjai egyénenként fizessék ki a saját fogyasztásukat.

A fizetés előtt diszkéten előre meg kell állapodnunk abban, hogy ki „állja a cehhet”, majd távozás után, a társaság tagjainak egymással kell (ha óhajtják) a fogyasztás költségein osztozkodniuk. Egyébként az olasz vendéglátóhelyeken nem nézik jó szemmel az alkalmazottak, ha a nő fizet, már amennyiben a társaságnak van férfi tagja. Fontos tudni, hogy a 15 %-os borravalót – szervízdíj formájában – tartalmazza a számla.

„Ha Rómában vagy, tégy úgy, mint a rómaiak!”

Ezt a régi bölcsességet minden tekintetben érdemes megszívlelni.
A tengerparti nyaralásnál például ugyan a fürdőruháé a főszerep, de ez nem jelenti azt, hogy turistaként mindenhol – akár városszerte – abban „grasszálhatunk”. Sőt, már egy vízparti büfébe sem illik fürdőruhába beülni. Bár erre semmilyen tábla, piktogram nem figyelmeztet, a felszolgáló, kiszolgáló, tulajdonos akár fel is szólíthatja arra a fürdőruhás vendéget, hogy vegyen magára egy testét fedő holmit. Ennek okát nem a prüdériában kell keresni, és nem is csak abban, hogy az ételt, italt felszolgáló helyeken akár zavaró is lehet a hiányos öltözetű vendég közelsége, látványa. Elsősorban közegészségügyi szempontok diktálják az alulöltözöttséggel szembeni „szigort” (minthogy például a bikinialsóban, vizes fürdőnadrágban a párnázott székre ülés kedvez a kórokozók terjedésének).

Ha tehát nem akarunk megszégyenülni, a tengerparti kávézóba, étterembe, sőt ún. snack- vagy drinkbárokba se üljünk be hiányos öltözetben. Az előkelőbb hotelekben, vendéglőkben történő vacsorázáshoz pedig különösen illik „megadni a módját”: a nőkkel szemben elvárás a diszkrét elegancia, a férfiaknak pedig kötelező az öltöny viselése.

Városnézéshez, a keresztény vallási épületek, műemlékek, közgyűjtemények (múzeumok, kiállítótermek) látogatásához az évszaknak megfelelő utcai viselet az elfogadott. Nem vehető zokon tehát ebben a többségében katolikusok lakta országban, ha a fedetlen vállú, miniszoknyás, aprócska shortnadrágot viselő nőket a bejáratnál álló alkalmazott (pl. jegyszedő) belépni sem engedi a szakrális építményekbe (templomokba, kápolnákba, kolostorokba); a sapkát, kalapot viselő férfiakat pedig felszólítja, hogy vegyék le a fejfedőjüket a szakrális térbe lépve.

A lazaság és annak határai  

Ugyanakkor ennek a keresztény kultúrájú, ám hedonizmusáról híres mediterrán nemzetnek a befogadókészségét bizonyítja, hogy lakossága nem csak elfogadja, de kedveli is például a meztelen fürdőzést, napozást. A „spiagge per nudisti” felírattal megjelölt tengerparti szakaszokon – melyekből meglehetősen sok van – önfeledten adhatják át magukat kedvenc strandolási szokásuknak a naturizmus hívei.

A közstrandokon viszont nem csak szeméremsértőnek, de szabálysértésnek is minősül a fürdőruha nélküli fürdőzés, napozás. Ha egy hivatalos közeg (pl. rendőr, vagy a strand felügyeletével, szabályainak betartatásával megbízott alkalmazott ) látóterébe kerül a pucérkodó nyaraló, akár még pénzbírsággal is sújthatják.

Maguk az olaszok is betartják a különféle szabályokat, így turistaként nekünk is kötelességünk tiszteletben tartani azokat, legyenek azok akár a tisztaságiak, akár a dohányzási tilalommal, a kultúrált viselkedéssel kapcsolatosak. Ezek némelyikének áthágása tehát nem csupán rosszallást válthat ki a velünk egy térben tartózkodó őslakosokból, de a törvénybe foglaltak megszegését akár pénztárcánk is bánhatja, pénzbírságok formájában.

Anyagi következménye ugyan nincs, ám akár hangulatrontó vitába is keveredhetünk, ha a plázson egy üresen álló napozóágyat elcipelünk a helyéről, vagy betelepszünk egy bérelt napernyő alá, mivel az olaszok ezt a „rablópandúr” mentalitást kifejezetten durva modortalanságnak, egyúttal az antiszociális viselkedés megnyilvánulásának tartják .