Kevés ember akad, akinek első hallásra Szicíliáról nem a maffia jut az eszébe. Mario Puzo regénye alapján készült,  Coppola rendezte film, „A Keresztapa” ezt az alvilági szervezetet örökre összekötötte Szicíliával, holott a történet elsősorban a New York-i olasz közösségben játszódik. Parádés szereposztásban, Marlon Brandóval, Al Pacinoval a főszerepekben, mutatta be egy kitalált maffia család, a Corleone család történetét.

Maga a keresztapát jelentő „padrino” szó is az olasz-amerikai szlengben honosodott meg, mégis Szicíliában viseli számos étterem az „Al Padrino” nevet. Pólót, bögrét, és még sok emléktárgyat „A Keresztapa” című film emblematikus  figurái díszítenek. Az ajándéktárgyak között különböző méretű kis porcelán figurák ábrázolják a „mafiosót és mafiosát”, akik kicsit karikírozott kövér paraszt bácsik, paraszt nénik, és jókora puskát rejtegetnek a mellényük, vagy a kötényük alatt, hogy megvédjék a narancs ültetvényeiket. Giccsesek, és szeretni valóan groteszkek. Maga a mafioso szicíliai kifejezés jelentése is „bátor, vakmerően hencegő.”  

Szicília, egy kicsit sem szégyenlősen, magáénak vállalja fel a filmet, hiszen a film az ő szemükben nem a bűncselekmények sorozatát ábrázolja, hanem a maffiát dicsőíti, és megmutatja, hogy hogyan kell viselkedni. Az igazi feladat a családi büszkeség, és a személyes tisztelet elérése.

A maffia eredetéről különböző állítások keringenek. A legmerészebb állítás az eredeti maffiát egy titkos, középkori társaságként határozza meg. Ez a szervezet a XV. században felesküdött, hogy a szicíliai birtokokat megvédi a külső - katalán, olasz, francia, görög - támadásoktól. Nagyon kevés történelmi bizonyíték maradt meg erre az időszakra vonatkozólag, úgyhogy könnyen lehet, hogy ez csak Tommaso Buscetta a nyolcvanas évek végén elfogott, majd árulóvá vált maffiózó meséje. Mindenesetre tény, hogy a XIX. század közepétől elkezdődő olasz egyesülési folyamatok során Szicíliában nem létezett elég erős államszervezet ahhoz, hogy az ott élők számára megfelelő gazdasági biztonságot nyújtson. A latifundiumok birtoklói létrehoztak egy-egy védelmi erőt, amely később kiterjedt Szicília összes gazdasági területére (kikötőkre, húspiacokra, szállítmányozásra stb.), ezáltal egyre nagyobb befolyásra tett szert, és lassan beszivárgott a politikai életbe is. Ezek voltak a korai maffia tömörülések. Amikor Mussolini az 1920-as években kinevezte a "vasprefektust" azzal a feladattal, hogy számoljon fel ezekkel a teljhatalmú bandákkal, Cesare Mori neki is látott a kiirtásuknak. Ekkor 1925-1929 között rengeteg szicíliai maffiózó menekült Amerikába, akik ott felosztották maguk között az államokat.

A maffia a legális gazdasággal párhuzamosan, feketegazdaságként működik. Célja a nagy pénzbevétellel járó piacok és tevékenységek /fegyver, kábítószer, szervkereskedelem, embercsempészet, bérgyilkosság, pénzhamisítás, műtárgyhamisítás, tiltott szerencsejátékok, telekspekuláció, stb./ feletti uralom. A legális gazdaságban végzett üzleti tevékenysége szolgál az illegális tevékenységek elrejtésére, illetve pénzmosásra.

A Szicíliába látogató turista tökéletes biztonságban van a maffiától, aminek a neve ott Cosa Nostra, /jelentése: „A mi ügyünk”/. A közbiztonság olyan, mint egész Olaszországban, vagy talán még jobb is. A turizmussal kapcsolatos szolgáltatások, mint nagy jövedelmet hozó piac, nyolcvan százaléka a maffia kezében van, így nem érdekük, hogy a turistáknak ártsanak. Inkább arra törekszenek, hogy a nyaralók jól érezzék magukat, és elégedetten távozzanak innen.

Én sem számítottam rá, hogy turistaként a szicíliai nyaralás alkalmával esetleg megismerkedem a főnökök főnökével, vagy egyáltalán valamit is észrevehetek, ami ennek a szervezetnek a jelenlétére utal a szigeten.

Pedig nagyon is jelen vannak. Szakértők szerint a szigeten kifizetett védelmi pénz évente tízmilliárd euróra rúg. A palermói kereskedők nyolcvan százaléka fizet védelmi pénzt. A bűnszervezetben részt vevő „családok” számát több mint százra teszik, a kriminológusok a „tagságot” négy-ötezer fősre becsülik. A szicíliai maffia évente százmilliárd eurós forgalmat bonyolít le. A maffia engedélyével minden család árnyékhatalomként parancsol a területén élő embereknek. A védelmi pénz ugyanaz a maffiának, mint az adó a törvényes kormánynak. A különbség az, hogy a maffia igyekszik megadóztatni minden gazdasági tevékenységet, legyen ez törvényes, vagy törvénytelen. A kiskereskedő, és a betörő egyaránt fizeti a pizzo néven ismert sápot. Előfordul, hogy a maffiózó egyszerre szed védelmi pénzt az autószalon tulajdonosától, meg a bandától is, aki kirabolja. Így a maffia az egyetlen csoport, amely mindenképpen nyertes. Az államhoz hasonlóan fenntartja magának a jogot, hogy döntsön alattvalói életéről, haláláról. Általános szabály, hogy minél alattomosabb, erőszakosabb egy piac, és minél nagyobb hasznot hajt - legnyilvánvalóbb példája a kábítószer csempészete és terjesztése - annál jobban jön az üzletben részt vevő maffiózóknak, hogy világszerte vérfagyasztó hírnévnek örvendenek.

A Cosa Nostra mára egyre több törvényes vállalkozás mögött áll, de természetesen nem írják ki a cégtáblára a nevét. Ilyenek például a magánkórházak, amelyekből egyes becslések szerint már évi hétmilliárd eurós tiszta bevétele származik a szervezetnek. A pénzt kamatoztatni kell, erre jók a különböző nagykereskedelmi láncokban szerzett érdekeltségek. Ők az állami megrendelések, a közbeszerzések kézben tartói is a szigeten, amit igyekeznek alaposan megcsapolni, így van olyan autópálya Szicíliában, ami negyven évig épült. Beférkőztek a városok önkormányzataiba, a kormányhivatalokba.

Bárhol szállsz meg Szicíliában, bárhol eszel, bármit veszel, bármire költesz, biztos lehetsz benne, hogy a pénzed egy része végül a Cosa Nostránál köt ki, a láthatatlan gazdaságot, a láthatatlan szervezetet erősíti.

Vagy talán mégsem annyira láthatatlan? Egy napsütéses délelőttön, talán mégis találkoztam velük?

Azon a délelőttön a szállodánk vendégei már régen elszéledtek a nevezetességek, vagy a tengerpartok irányába, amikor az elnéptelenedett szálloda teraszán keresztül menve, az egyik napernyő védelmében egy asztal körül ülő csoportra lettem figyelmes. Csupa férfi ült az asztal mellett, a szicíliai harmincöt fokos, verőfényes forróságban sötét színű, enyhén fényes, vékony csíkos öltönyben, végig gombolt mellénnyel, hófehér hosszú ujjú inggel, fekete-fehér csíkos nyakkendővel, fekete, fényes, zárt cipővel, hátrafésült hajjal, sötét szemüvegben, Al Pacinonak öltözve. Ő nézett így ki „A Keresztapa” című filmben. Valamiről beszélgettek nagy komolyan. Nagyon nehezemre esett, hogy ne bámuljam meg őket!

Aztán pár nap múlva, este felmentünk Taorminába. A hegyoldalban épült, a csillogó tengerre, a sziklás partra, és a fenséges Etnára néző, lélegzetelállítóan szép fekvésű helyen lévő városka nappal is mesésen néz ki, de este kivilágítva is gyönyörű. A Corso Umberton, a sétáló utcán, és a tereken, az éttermek teraszáról hallatszó, a balzsamos esti levegőt megtöltő, olasz élő zenére andalogva több ezer turista sétál. A Piazza IX Aprile nevű hangulatos téren nehéz választani a tengeri kilátás szépsége, és a hömpölygő emberáradat látványa között. Sokan fagylaltoznak, vacsoráznak, vagy még este is fotóznak, videóznak, élvezik a hely varázsát, a hangulatot. A meleg estében csak úgy turistásan, pólóban, rövid ujjú ingben, sortban, papucsban, szandálban. Aztán egyszer csak megláttam előttünk, egymás mellett sétálni két férfit Al Pacinonak öltözve. Később újabb talpig öltönyös férfiakat láttam párban sétálni. Talán a boltok, vendéglők forgalmát ellenőrizték, hogy pontos képük legyen a tulajdonosok aznap esti bevételének nagyságáról? Vagy talán ez csak egy szicíliai divat, hogy a férfiak szeretnek Al Pacinonak öltözni, „A Keresztapából”?